Mielőtt Mexikóba jöttünk, nem sok mindent tudtam az itteni indiánokról. A gimnáziumi tanulmányaim során a maják és az aztékok történelmét alig pár sorban ismertették, aztán valahogy az egyetemen (történelem szak) is elkerültük egymást az indiánokkal. Így, amikor elindultunk Mexikó felé, titkon reméltem, hogy beavatást nyerek az indiánok misztikus világába. Mexikóvárosba érkezve viszont kiderült, amit én misztikumnak hittem, az itt a poros hétköznapok része. Az utcák és a városrészek egykori azték uralkodók és isteneik neveit viselik, a sátras árusoknál olcsón lehet azték szimbólumos pólót, bögrét, kulcstartót vagy épp hamutálat venni. Az egész valahogy elveszítette a varázsát. Aztán, ahogy az elcsépelt kalandfilmekben szokott lenni, jött egy váratlan fordulat: egy festmény. Egészen pontosan Diego Rivera egy „mural”-ja, a Palacio Nacionalban, ami megváltoztatott mindent (Diego Rivera, Civilización Tarasco-Purépecha de Michoacán). Elkezdtem utánanézni, milyen népet is ábrázol ez a kép, majd pedig rá két hónapra a Pátzcuaro-tó partján, Tzintzuntzan furcsa, T-alakú piramisainak tövében rájöttem, ha csak röviden is, de le kell írnom történetüket, a taraszkó indiánok meséjét.

"Megvilágosodtam"

Michoacán állam – ami Mexikó középső részétől egészen a Csendes-óceánig húzódik – számos szabadságharcost, illetve államférfit adott az országnak. (Akik tiszteletére aztán át is kereszteltek egy-két várost: így lett például az állam székhelyéből, Valladolid-ból Morelia, illetve Melchor Ocampo kikötőjéből Lázaro Cárdenas.) A földrajzilag is sokszínű terület – amely bővelkedik vulkánokban, folyókban, tavakban – nevét az aztékoknak köszönheti.Ők nevezték az itt élő indiánokat gúnyosan „Michhuaque”-nak, azaz „a halak urai”-nak, s ezt a nevet átvették a spanyolok is.

Michoacán állam

Az itt élő népek magukat viszont a purépecha-knak hívták, ami „közember”-t vagy „szabad harcos”-t jelent. A spanyolok ennek szinonimájaként használták a taraszkó (spanyolul: tarasco) elnevezést, aminek pontos eredetére még nincs magyarázat. A szövegben ezt követően a taraszkó kifejezést fogom használni, angolul és spanyolul is sokkal több adatot találtam így róluk. Az aztékok gúnyolódása – természetesen – kompenzációból fakadt. Hiába próbálta ugyanis többször is elfoglalni a közép-amerikai birodalom a taraszkók államát, az mindannyiszor ellenállt. Sőt még súlyos vereséget is mért az aztékokra, s egészen 1530-ig, a spanyol hódításig fenntartotta függetlenségét.

A taraszkó állam i.sz.1450 körül

A taraszkók eredetére nincsenek pontos ismereteink, mivel a többi nagy közép-amerikai kultúrától eltérően nem rendelkeztek összetett írásrendszerrel. Történelmüket szájhagyomány útján őrizték, aminek egy része ferences rendi szerzeteseknek köszönhetően maradt ránk írott formában „Relación de Michoacán” címmel.

A ferences barát átadja az indiák spanyol alkirályának  a Relación de Michoacán-t

Saját legendáik szerint őshonos népük keveredett az észak-nyugati chichimec indiánok földjéről bevándorolt harcosokkal. A taraszkó az izolált nyelvek közé tartozik, azaz egyetlen létező nyelvvel sincs közös őse. (Egy máig vitatott elmélet szerint a taraszkók rokonságban állhattak az inkákkal - jó néhány kifejezésük azonos, illetve a fémművesség terén is hasonló technikákat alkalmaztak.) 
A „Relación de Michoacán” beszámol arról, hogyan találta meg Curicaueri és a többi taraszkó isten a Pátzcuaro-tó vidékét, ami aztán birodalmuk központja lett. A taraszkók úgy gondolták, hogy ez a terület az univerzum közepe, erőközpontja. Itt építették az isteneiknek szánt piramisokat, ahol égő fával, vérrel, s néha foglyok feláldozásával fejezték ki irántuk tiszteletüket.

Látkép Tzintzuntzan romjainál (saját fotó)

A taraszkó társadalom felépítését nem ismerjük pontosan. A „Relación de Michoacán” eredetileg beszámolt erről is, de az írásból mára csak a vallásról szóló rész maradt ránk. Annyit biztosan tudunk, hogy a papság volt a társadalom vezető rétege, ők feleltek az istenekkel való kapcsolattartásért. A kapcsolat létesítése céljából rituális ruhába öltözve, bokáikon rézcsengőkkel szertartásos táncot jártak. Ők őrizték a taraszkók történelmét, amit nagyobb ünnepekkor elmondtak a népnek, így erősítvén az identitásukat.

A képet a Relación de Michoacán-ból fotóztam, ami a mexikóvárosi antropológiai múzeumban (Museo Nacional de Antropología) van kiállítva 

Összességében elmondható, hogy a taraszkók, a többi közép-amerikai kultúrához hasonlóan, megszemélyesített természeti jelenségeket, illetve égitesteket imádtak. Eltértek viszont abban, hogy az aztékok és a régebbi mexikói népek által is tisztelt eső isten Tlaloc, illetve a tollas kígyó isten, Quetzalcoatl ismeretlen volt számukra. 

A taraszkó állam Tariácuri vezetésével 1324-től kezdte el meghódítani a pátzcuaro-i medencét. A tótól délre talált romokon alapították meg Pátzcuaro városát, a tó keleti partján pedig felépítették Ihuatzio és Tzintzuntzan T-alakú piramisait (yácata). A későbbiek folyamán ez utóbbi város vált a taraszkó állam központjává

Tzintzuntzan ma (saját fotó)

Tzintzuntzan egykor. A diarámát a mexikóvárosi antropológiai múzeumban (Museo Nacional de Antropología) fotóztam.  

A 15. század közepére nyugat felé csaknem az egész mai Michoacán állam területét uralmuk alá hajtották. Keleten azonban a taraszkó állam szembe találta magát az agresszíven terjeszkedő aztékokkal. Mindkét birodalom birtokolni szerette volna a fontosabb nyersanyaglelő, kakaótermő és bőr készítő helyeket. Az aztékok háborús céljai között ezen kívül minél több hadifogoly ejtése is szerepelt, akikre rituális emberáldozásaikhoz volt szükségük. Az 1450-es évektől folyamatossá váltak a csatározások a két állam között.

A taraszkó és az azték birodalom i.sz.1450 körül

A taraszkók és az aztékok egyik legnagyobb csatája Zamacuyahuac-nál zajlott 1478-ban. Az azték uralkodó, Axayacatl 24 ezer harcossal – melyek többségét a szövetséges államok katonái alkották –akart csapást mérni a Tzitzi Pandácuare vezette 40 ezer fős, szintén vegyes összetételű taraszkó seregre. Az aztékok lenézték a taraszkókat, azt hitték könnyen megfutamítják őket, s ezzel sok szövetséges, illetve semleges államot sikerül a maguk oldalára állítaniuk. A taraszkók végül – a majdnem kétszeres túlerőnek is köszönhetően – igen kemény leckét adtak az aztékoknak, akik elit csapataik felét elveszítették a csatamezőn. Logisztikai problémák miatt azonban, a taraszkóknak nem sikerült megsemmisíteni a megmaradt azték haderőt, s így győzelműket sem tudták maradéktalanul kihasználni. Ennek köszönhetően tovább folytatódhatott a két állam versengése, melynek során az aztékok ugyan a két birodalom határa mentén fekvő városokat sorra elfoglalták, ám a taraszkók központi területeit nem sikerült meghódítaniuk.

Az itt felhasznált képeket a következő oldalról töltöttem le: http://historum.com/war-military-history/47720-historical-armies-illustrated-aztec-empire-contemporaries.html

A spanyolok bejövetele aztán teljesen felborította a hatalmi egyensúlyt. 1519-ben Hernán Cortés csapataival partra szállt a Mexikói-öbölben. Az aztékok a spanyoloktól elszenvedett első vereségeket követően a taraszkókhoz fordultak. A hírvivőt azonban – aki egyébként személyében sérthetetlen lett volna – a taraszkók feláldozták és nem küldtek segítséget szomszédaiknak. A magukra maradt aztékok legyőzését követően, 1522-ben egy másik spanyol sereg már a taraszkók földje ellen indult. Az uralkodó, II.Tangaxoán sikertelenül szállt szembe a Cristóbal de Olid vezette csapatokkal. A kudarcát látva a cazonci megpróbált békés kapcsolatot kiépíteni az új hódítókkal, s elismerte a spanyol korona uralmát. Felvette a Don Francisco nevet, s országában engedélyezte a kereszténység terjesztését, bár titokban a régi vallás rítusait, köztük az ember áldozást ugyanúgy folytatták. Nuño Beltrán de Guzmán, a spanyol király új képviselője - aki a kor általános „konkvisztádor betegségében”, az aranyéhségben szenvedett - azonban nem elégedett meg ennyivel. 1530-ban az úgynevezett "első audencián" találkozott a taraszkó uralkodóval, aki aranyat és ezüstöt ajándékozott neki, valamint biztosította csapatai ellátmányát. Guzmán látva az indiánok gazdagságát, elfogatta a cazoncit, s még több aranyat követelt tőle. A taraszkó főnök visszautasította a követelést, mire a spanyol megkínoztatta. II.Tangaxoán nem tört meg, illetve valószínűleg tényleg nem volt több aranya. Mikor erre Guzmán is rájött, a taraszkó királyt megvádolta eretnekséggel (valószínűleg tudott az emberáldozásokról), s máglyahalálra ítélte.

 II.Tangaxoén halála. Részlet Juan O'Gorman: La historia de Michoacán című mural-jából

Így végezte be sorsát az utolsó cazonci, s vele együtt szállt sírba birodalma is. A csalódott kormányzó csapatai vérbe borították a vidéket, de a felfordulás nem tarthatott sokáig. A spanyol királynak szüksége volt az indiák adójára európai háborúihoz. Így tehát, hallgatva a ferences rendi barátok tanácsaira, leváltotta Guzmánt a káoszba süllyedő tartomány éléről. A valódi vezetés Vasco de Quiroga atya kezébe került, aki kiegyezett a lakossággal, s hozzálátott a tartomány újjászervezéséhez. (De ez már egy másik poszt témája.) Neki és szerzetes társai áldozatos munkájának is köszönhetően a taraszkók fennmaradtak Pátzcuaro hegyei és völgyei között, s őrzik elődeik emlékét nyelvükben, kézművességükben, táncaikban.  A történelmük régészeti kutatása, a többi közép-amerikai kultúrához képest eléggé visszafogott. Ennek oka lehet, hogy nem építettetek kolosszális méretű piramisokat, s eléggé kevés szobor maradt utánuk, így a lelőhelyek kevésbé vonzóak a turisták számára. A turisztikai bevételeket szem előtt tartó mexikói kormányzat valószínűleg ezért nem támogatja megfelelőképp a feltárásokat. Remélem ezzel a kis írásommal sikerült felkeltenem a kíváncsiságot a taraszkók iránt, s talán az interneten is több információ lesz elérhető róluk magyarul. 

A bejegyzés során a következő szakirodalmakból dolgoztam: 

a www.ancient.eu, a www.famsi.org és a wikipedia taraszkókra vonatkozó bejegyzései.

Ross Hassig: "Aztec Warfare: Imperial Expansion and Political Control"  című interneten is elérhető könyve

Vincent H. Malmström: "Geographical Origins of the Tarascans" című interneten elérhető tanulmánya

A saját fotóim a Museo Local De Artes E Industrias Populares De Pátzquaro, a mexikóvárosi Museo Nacional de Antropología, illetve  a Zona Arqueológico de Tzintzuntzan kiállításain készültek.

A bejegyzésben szereplő egyéb képekre rákattintva, az eredeti forrás is elérhető.